Török Boglárka - Sminkes
Török Boglárka - Sminkes
Török Boglárka - Sminkes
Török Boglárka - Sminkes
Török Boglárka - Sminkes

Eszközök nélkül

Soha nem éreztem magam annyira elveszettnek, mint amikor egy alkalommal még az utcáról hívtak vissza egy smink elkészítésére.  A történet rendkívül banális volt.

Természetesen Murphy törvénye szerint mikor történhet az emberrel ilyen? Csakis akkor, amikor az a helyzet a kellemetlennél is kellemetlenebb tud lenni. Történt ugyanis, hogy az ecseteimet elvitte magával valaki azok közül, akikkel egész nap voltam. A nagy pakolásban nem vettük észre, hogy a sok fekete táska közül, nem az enyémben landoltak. Mit tehettem mást? A stúdióban, a smink szobában fellelhető ecsetekkel kellett menteni a helyzetet.  Persze azok az ecsetek valahogy másmilyenek voltak. Funkciójukban ugyanazok, de valahogy mégis máshogy keltek életre a kezeim között.  Nem szívesen emlékszem vissza arra a napra. Ráadásul még tanulóként jártam így. A kellemetlen emlék ellenére nem vágtam sarokba a stúdió ecseteket és nem rohantam sírva haza. Sokkal inkább megkerestem a sajátjaimat és azóta is féltve őrzöm őket.

És hogy mindezt miért írtam le?

Mert mielőtt még bármit is vásárolnál nagy elhatározásodban, érdemes a vásárlást az ecsetekkel kezdeni. Egy jó ecset megfizethetetlen! És hogy milyen egy jó ecset? Véleményem szerint ezt egyénje válogatja.Találkoztam olyannal, aki az egyik nagy márka ecseteiért élt- halt, míg ugyanarról az ecsetről egy másik, gyakorlott sminkes negatívan nyilatkozott.

Talán abban az egyben mindannyian megegyezhetünk, hogy az érintése kellemes, finom, puha legyen. (Nem az a cseklős- nyaklós puha! Hanem az a sem nem túl kemény, sem nem túl puha. Az ecsetnek kell, hogy tartása legyen, hogy az anyagot szépen el lehessen dolgozni. Túl puha ecsetnél ugyanis maszatolás az eredmény. A túl kemény, túl műszálas ecset pedig szúr, amit hosszan elviselni nem túl kellemes. )

Munkám során nem ragaszkodom  egy ecsethez csak azért, mert nagy márka, amennyiben azzal a modell arcán dolgozva kellemetlen érzést váltok ki. Egy alkalommal engem sminkelt ki egy kozmetikus hölgy és már az alapozásnál alig vártam, hogy érjünk a végére a sminkelésnek. Én szeretem, amikor a modelljeim azt mondják alapozás közben, hogy olyan, mintha egy masszírozást csinálnék rajtuk és akár el is tudnának aludni.

Az általam preferált / nekem bevált márkák, ecsetek tekintetében:

Egy biztos: az ecset lesz az az eszköz az életedben, amit nagy valószínűséggel nem fogsz váltogatni – már, ha megtaláltad az IGAZIT ;-D